Valamelyest hosszabb szünet után, blogunk most újabb felfedezéssel jelentkezik. Igazán fájdalmas, szomorú, rémületes és egyben dühítő is, hogy a luciferista háttérhatalom építészeinek sátáni keze szeretett fővárosunkat sem kímélte meg az okkult, illuminátus-szabadkőműves szimbólumokkal terhes (út)építészeti architektúrák létrehozásától. Zsigerekig hatolóan elborzaszt a gondolat, hogy az általunk eddig bemutatottak mellett még mennyi, s miféle ördögi jelkép becstelenítheti hazánk városainak utcáit, tereit, különféle épületeit. Talán azt gondolhattuk eddig - meglehetősen naivul -, hogy az ilyesmi csak az illuminátus-szabadkőműves társulatok sasfészkében (jobban mondva: ocsmány, bűzös, szennyvizes gödrében, az emberi civilizáció irtózatos alkonyzónájában, a sötétség hatalmainak pokoli fókuszpontjában), azaz az ún. "Egyesült Államokban" létezhet. Mint láthatjuk, a valóság azonban egészen más, nem túl megnyugtató, s főleg nem túl kíméletes. Egyébiránt, magam pedig nem igen csodálkoznék azon sem, ha esetleg kiderülne, hogy a legfőbb célpontjuk nem is a U.S.A., hanem voltaképpen hazánkat, eme ősi, szakrális, isteni eredetű nemzetet és kultúrát igyekeznek a legbuzgóbb, s legagresszívebb módon elárasztani gonosz jelképi rendszerükkel. Nem kisebbett állítok, minthogy bárki számára, aki csak szent népünk (a magyargyűlölő judeobolsevik, illetve a liberális történelemhamisítás hazug dogmáitól lecsupaszított) őstörténetének tanulmányozásába bocsátkozna (ha csak mégoly' alapfokon is), annak számára rögtön nyílvánvalóvá válhat, hogy e föld, e nép, e nemzet egyenest üdvtörténeti, kozmikus szereppel, jelentőséggel bír, az idők kezdete óta. Ezért gyűlölnek minket ennyire, ezért rettegnek tőlünk oly' nagyon (úgy, ahogyan például a ketrecben, rabláncon tartott rettenetes oroszlántól szokás), s ezért nem drága nekik semmilyen dolog sem, amely csak a magyarság fizikai és spirituális elpusztítását segíti elő. Úgy tombolnak és őrjöngenek félelmükben, mint akik tudva-tudják: napjaik meg vannak számlálva.

Petőfi-Kossuth-Sallai piramis [Kattints!]

Láthatólag, igen kedves számukra Kossuth és Petőfi, a magyar szabadkőművesség e két jelentős egyénisége, a XIX. század pusztító, a világ rendjét, a középkori feudális teokráciák ("istenkirályságok") tökéletes, minden tekintetben hibátlan rendszerét dekonstruálni kívánó sátáni forradalmakinak e két nagy alakja, kiknek tevékenységéről, s valódi szerepéről az előző bejegyzésekben szóltunk. A síkidom harmadik oldalán éktelenkedő gyűlöletes név pedig a köztudat előtt valószínűleg nem annyira ismeretes, mint előző kettőé. Egy, a múlt század elején élt, Kohn Bélához, Sámueli Tiborhoz és társaihoz hasonlatos véreskezű judeokommunista, nevezetesen Sallai Imre démonian gonosz, embernek is csak problémásan, és csak szigorú megszorításokkal nevezhető, megszállottan magyargyűlölő ocsmány alakjáról, iszonytató múltbéli lidércként, afféle nyomasztó, lélekszorongató rémálomként kísértő  alakjáról van szó ugyanis. Sallai Imre 1897-ben született, (természetesen) zsidó családban. Valamiért, már egészen fiatal korában is igen szerette a pénzt, belépett tehát az ún. Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesületébe, mely tulajdonképpen egy szabadkőműves-bolsevista féltitkos csoportosulás volt, amelyet a közelgő hatalomátvételre készülvén, s az azt szolgáló titkos pénzügyi manipulációk véghezvitele érdekében hoztak létre. Előbb - hazaáruló, a hon védelmétől zsigerileg irtózó, I. világháborús "derék" pacifista módjára - antimilitáris aggitációt folytatott, majd, miután már bizonyossá vált, hogy melyik oldal győzedelmeskedik, hirtelen meggondolta magát, s 1918-ban a háborús katonák forradalmi uszításába, vagyis a szocialista forradalmi hatalomátvétel melletti heves propagandába, illetve ilyen irányú egyéb szervezkedésekbe kezdett. Aktívan részt vett a patkányforradalomban, egyenesen belügyi népbiztossá lett, a gaztettekért való felelőssége és az azokban való szerepvállalása tehát igen jelentős. A patkányforradalom (mint tudjuk, sajnos csak időleges bukása után) Horthyék haragja elől Bécsbe menekült. A további szervezkedést tehát Bécsből, illetve Moszkvából folytatta. Kitűnik, hogy komolyan készült az újbóli hatalomátvételre (mintha csak előre tudta volna), s igen tevékeny, jelentős előkészítője, munkálkodója volt annak. Patkányélete merész fordulatot vett: pimasz, de ugyanakkor ostoba módon, valamikor a '30-as években (tehát, a Horthy-korszak közepén) visszatért Csonka-Magyarország területére, s titkos, kommunista aknamunkába kezdett. Úgy tűnik, számításai mégsem voltak egészen pontosak, s a szerencse is megvonta tőle addigi pártfogását: Horthyék rajtaütöttek, statáriummal elítélték, és persze ki is végezték, ahogyan akkor szokásban volt (ellentétben a mai kor megrögzötten pacifista, antimilitarista, halálbüntetés-ellenes, gerinctelen, tartás nélküli, az erőt, a háborúzást, az erőszakot  megvető korszellemével, melyet az gyáva, elpuhult, gyenge, agymosott tömegek táplálnak). A kommunisták azóta mártírként imádják Sallait.

Óh, ha csak tíz, vagy tizenöt évvel hamarabb megadatott volna jóságos nemzetvezetőnk, Szálasi őrnagy, s vakító fényben pompázó, a haza felett hatalmas, félelmetes arkangyalokként őrködő miniszterei csodálatos színre lépésének történelmi esélye, mennyire, mennyire másként alakult volna nemzetünk sorsa...